Nem szokásom ily gyorsan újabb posztot megjelentetni, de nem tehettem másként.

Ugyanis egy nagyon érdekes pillanatra lettem figyelmes, melyről a hírközlő eszközök is beszámoltak...

Ez az ötkarikás játokokon történt, az 5000 méteres női hosszútávfutás során.

A lényeg itt tekinthető meg:  https://cdn.streamable.com/video/mp4/hdx4.mp4

S itt olvasható :  http://www.nemzetisport.hu/rio-2016/video-kelj-fel-ez-az-olimpia-ellenfelen-segitett-a-tavfuto-2520569

Idéznék belőle: „ Egy bukás után az amerikai Abbey D’Agostino és az új-zélandi Nikki Hamblin a földön találták magukat, és míg utóbbi futó a fájdalmak ellenére magára talált, ellenfelénél nagyobb volt a baj. „Nem tudtam, mi történt, teljesen összezavarodtam, nem is értettem, hogy kerültem a földre. Aztán már csak azt hallottam, ahogy ordít, hogy keljek fel, ezt be kell befejeznünk, ez az olimpia!” – mondta Hamblin a futam után.„Sosem találkoztam vele a verseny előtt, sosem beszéltünk, ő mégis megtette ezt. Elképesztően hálás vagyok” – tette hozzá. Miután D’Agostino segített a versenytársának, az amerikai kapott a térdéhez, ekkor meg Hamblin fordult vissza érte.  Az új-zélandi a célban megvárta ellenfelét, majd összeölelkeztek, a nézők és a versenytársak pedig együtt tapsolták meg őket.......“

Hát nem akármi !

Mikor mindezt elolvastam,  párhuzamot véltem felfedezni ezen olimpikonok és jómagam, vagy inkább úgy fogalmazok, párhuzamot véltem felfedezni ezen olimpikonok és azok között, kik az életben valamilyen oknál fogva a padlóra  kerültek, megbotlottak, elestek.

Igen pl. mint akik Jehova Tanúi voltak és kikerültek különböző módon, különböző okoknál fogva a szervezet karjaiból....

Igen, ekkor velünk is az történt mint a fent említett történetben, megbotlottunk, de mi  az élet útján, elestünk s hirtelen talán mi sem tudtuk hol vagyunk mi is történik velünk...

Ekkor talán azt gondoltuk magunkra maradtunk, egyedül, elveszítve mindazt amiért eddig harcoltunk,  hiábavalónak tartva minden erőfeszítést, amit eddig tettünk....

De tényleg egyedül maratadtunk, tényleg hiábavaló volt minden...?

Nem!

Egyszercsak  akadt valaki, ki hozzánkszólt mondván:  Kelj fel testvér, állj talpra ez itt az élet.....ne add fel !

Talán ő is sántított, s talán neki is  nehéz volt a járás,....

De  mindig van egy kéz ki felsegít, csak észre kell venni s belé kell kapaszkodni..

A távot azonban  más nem futhatja le helyettünk ..., azt  nekünk kell megtennünk.... 

Itt sokkal többről van szó,  mint pusztán  „ egy“  olimpiáról !

Ezért  sosem szabad lemondanunk  erről a  versenyéről, hogy már nem  bírom,  képtelen vagyok felkelni, elegem van az egészből.... Nem, nem szabad !

Nemcsak önmagunk, de mások érdekében sem.

Mert miként ezen két olimpikon tette kihatással lesz környezetére, a szemlélőkre, a sportvilágra, ugyanúgy a mi helytállásunk is  hatással lesz másokra.

Hatással lesz szeretteinkre,  környezetünkre.....sőt még ellenségeinkre is.

Mivel sosem adjuk fel !