Szóval ott hagytam abba, hogy az édesanyám a dohányzásról való leszokás nehézségei miatt lelkiismereti okokból nem járt túl sokszor gyülekezetbe, és  anno,  a  vele tanuló nagyobbik nővérem is elmaradt a másik nővéremmel együtt, de ő később velem együtt visszament a gyülekezetbe azaz a kisebbik nővérem. A későbbiekben kb. 1999 tájékán, amikor állandó látogatója lettem a gyülekezetnek és talán annak vérkeringésébe kerültem, legalábbis abban a formában ahogyan azt ők lehetővé tették  számomra,  erre visszatérek mert ez a téma alkotja majd a szerves részét a történetemnek. Na mármost a nővéremmel elkezdtem járni, de már a tanulmányozást  befejeztem, sajnos az életem, azaz a valláshoz és Jehovához való viszonyom ezen a ponton kezdet valódi próba  és nehézségek kereszttüzébe emésztődni. Ugyanis az iskolai és más egyébb forrásból jövő nyomásokat nehezen viseltem és mivel a Jehova tanúi tanításai nem éppen az Isteni kegyelem és irgalom kimerithetetlen kutfőjéről adtak oktatást, ezen oknál fogva óriási önvád és az értéktelenség érzése kezdte eluralni az életem mindennapjait. Ehhez még nem kis részben a tökéletlen emberi mivoltomból adodó bűnök is hozzájárultak, amik persze nem voltak annyira súlyosak hogy azok valódi akadályai lehetek volna a hitéletem megélésének. De nálam sajnos mivelhogy fiatal voltam, 14 éves, és mert érzelmileg labilis voltam, sokkal katasztrófálisabban éltem meg azokat mint sokan mások. Ezen okokból, és mert méltatlannak tartottam magam, nem jutottam el a keresztségig, természetesen ezt így utólag nem élem meg ilyen negatívan sőt örölük neki :-) mert így nem prédikálhattam és nem terjesztettem a hamis szektikus jelegű, érzelmet és emberi életet pusztító  tanokat. Bár ez nem jelenti azt hogy nem szerettem volna vagy nem hittem volna abban amit tanultam és elhitettek velem. Épp ellenkezőleg, komoly vitapárbajokat vívtam a hitem védelmében többek között a rokonaimmal és más a vallásomat gyalázó és azt rossz színben feltüntető személyekkel. Nem tagadom számomra is voltak kellemetlen élethelyzetek amikor kénytelen voltam felszólalni a vallásom védelmében pl az iskolában, rokonokkal szemben,stb. De fontosnak éreztem megtenni mert ezt tanították nekem, hogy ilyenkor Jehováért szállunk síkra. Persze ez nem így van, de sajnos akkor ezt nem tudtam. Teltek az évek az általános iskolát elvégeztem, és ott volt a továbbtanulás kérdése. Én ezt mindenképpen egy szakmunkásban szerettem volna , és természetesen mint mindenki, én is törekedtem a legjobb oktatási szinvonalt biztosító iskolába bejutni. Nagy dilemma volt ez, mert ahol élek ott nem sok az ilyen oktatást biztosító szakiskola, egy volt ami minden szempontnak megfelelt volna, de volt egy kis gond, sőt nem kicsi,  nagy......mégpedig az, hogy az a iskola katolikus volt, hoppá.........! Mi legyen????? Higgyétek el ezt a döntésemet még ma is bánom mert  még kihat az életemre, persze negatívan . Rosszul döntöttem, nem abba az iskolába mentem, pusztán azért mert katolikus volt és mert egy évben kb 1 vagy 2 kötelező miselátogatást írtak elő. Értelmetlennek tartottam azt is, hogy a vének elé vigyem az ügyet, mert ők akkor azonnal a lelkismeretemre hatottak volna, és talán ultimátumot kaptam volna, vagy ez vagy az, más egyéb szempontot nem mérlegeltek volna sajnos akkor én sem.....Már bánom..:-(.Mindezek mellet szerettem a gyülekezetbe járni egy időben, de sajnos felkellet ismernem azt a szomorú és kijózanító tényt, hogy engem ott nem fogadnak be. De vitt a Jehovába vetett hitem és a meggyöződésem . A  gyülekezeti életem sajnos mindíg ugyanúgy egyhangulag telt, a passzivitás börtönébe zártak. Először még megértettem az okát , gondoltam talán azért mert még új vagyok és még nem bíznak bennem, de ahogy teltek múltak az évek semmit se változott a helyzet, sőt,  egyre rosszabb lett, és sajnos ezt nem beképzelem, így volt. A teljesség igénye nélkül azért elmesélnék néhány olyan bánásmódot amit el kellet szenvednem (Ne essék félreértés nem akarok a "nagy" áldozat szerepében tetszelegni, de az igazat írom és ezt nagyon rosszul éltem meg, persze ki ne élne meg ilyen helyzeteket rosszul?!)  Történt egyszer , hogy amikor megérkeztünk a nővéremmel a gyülekezetbe az előtérben álló és beszélgető akkor még elnöklő felvigyázónak nevezték az ő titulusát, nyujtottam felé a kezemet,  hogy köszöntsem és kezet fogjak vele. Az úgy reagált mintha nem is lettem volna ott, szó szerint semmit se reagált , mégcsak rám se nézett, egy szó se hagyta el a száját felém, hmmmm ennyit a kulturált viselkedésről. Persze tudom én, hogy elöször az öregebb nyújtja a fiatalabb felé de én csak köszönni akartam és megadni a tiszteletet felé, hát ő így értékelte .De ugyanennél az " úriembernél maradva" történt, hogy sokszor láttam az utcán, én előre köszöntem neki, ezt ő figyelembe se vette ment tovább. Vagy amikor úgy döntött ez személy, hogy nekem újra kell tanulmányoznom,  sajnos ő tanított és sok olyan képtelen és elképesztő tapasztalatom  volt vele ami megkérdőjelezi az ő nem hogy a felvigyázói, de még a keresztényi énjét is.....Volt rá precedens amikor a nővéremmel beszélt ez a személy nálunk, gúnyolodó és szarkasztikus módon utánozta a roma beszéd sajátos tájszolás stilusát , ami nem szokványos minden románál. Halkan jegyzem meg, ez nagyon sértő volt,  egy jelemtelen és korlátolt ember tesz ilyet, nem egy Jehova Tanúja aki felvigyázó és igaz kereszténynek vallja magát. Már ez is sok mindent  kezdet bennem megkérdőjelezni mert az amerikából jövő kiadványokban nem ez szerepelt, soha, hogy egy vénnek vagy egy tagnak így kell viselkedni egy másikkal vagy egy olyannal aki csatlakozni szeretne ........És persze még sok sértő célozgatásokat kaptunk tőle én és a nővérem, persze mindezt minden ok és előzmények nélkül. Voltam még mások kétszinű  és a jóindulat álcája mögé bujtatott álságos támadások céltáblája, ezek sokszor elgondolkodtatak, de mindíg azt gondoltam, Jehovát kell az első helyre tenni és nem a személyes sértődötségemből fakadó önérzetemet. Erre emlékeztettek a kiadványok és a szüleim is, és a "nagy igaz " Jehova Tanúi vének is, előadások és más programok révén. De ugyanakkor olyan igazságtalan eljárások mind a tanuló beszédeim el nem fogadása, semmilyen tanács vagy konzultáció nélkül, elkedvetlenitettek mindentől, és már nem vettem komolyan a gyülekezeti dolgokat, de még az "igazságba vetett hitem"megmaradt. Ekkortájt kezdett megvilágosodni számomra a rideg, a többség részéről megnyilvánuló magatartásaiból, és mert alig alig beszélt velem valaki vagy szólt hozzám a gyülekezetben,  hogy talán a roma származásom lehet a fő ok amiért nem engednek és nem segítettek az előrejutásban az egyházban való prosperálásom érdekében. Ezt amikor szóba hoztam vagy a nővérem, mindíg én voltam a bőnös mondván miért nem én kezdeményezek a felém teljesen ridegen és közömbösen viselkedő személyekhez?Hmmmmm....Sokszor kiábránditó volt ezeket a dolgokat átélni érdemtelenül, de méltóságteljesen elviseltük a nővéremmel, mindezek ellenére egyáltalán nem volt előny,hogy néhány rokonunk járt abba a gyülekezetbe sőt sokszor ez hátrány volt, mert ugyanis az ő beteges megfelelni vágyásuk legyőzte a rokoni "szeretet "legalapvetőbb megnyilvánulásait is. Ezt úgy tapasztaltuk például, hogy a kongreszusokon és a összejöveteleken nem ültek soha mellénk, vagy olyan is volt, hogy egyszer a nővérem füle hallatára hivta meg a nagynéném az egyik tanút és a családját, míg  neki nem szólt. Sőt továbbmegyek,  azelőtt ugyan ezek a rokonaink történetesen a nagynéném és lánya zaklatta és sértegette a két nővéremet, sokszor sírva jöttek haza a csipkelödő beszolásik miatt. Hogy romák uralkodnának abban a gyülekezetbe az elképzelhetetlen, mert romát csak mikrofon hordásra használtak, az én előrejutásomat is szabotálták éppen ezekért és ezek miatt.  Én és a nővérem kimaradoztunk a gyülekezetből lassanként és elfásultunk lelkileg és szellemileg, a nővérem ekkor már megkeresztelkedet. Szóval ő hozzá jöttek egy darabig a vének osztani az észt, hogy ezt meg azt igérte Jehovának, de az ő felelősségüket talán mondanom sem kell nem ismerték el soha. Ez idő tájt 2006-ot írtunk, a nővérem néha járt néha én is de egyre ritkábban , végül elmaradoztunk . A rideg közöny nagy  erővel tud hatni egy olyan emberre aki amúgy is értéktelenség és a méltatlanság sötét vermében küzd és minden vágya hogy meglássa a remény és a  szeretet segítő kezeit de ezt soha nem kaptam meg Jehova Tanúitól. Mamár hálás vagyok ezért nekik, mert így felnyitották a szemeimet és elkezdtem egyre világosabban és tárgyilagosabban látni az Igazságot ami nem egy oppurtunista hamis skandallumokat puffogtató emberek által alapított vallási szekta igazsága volt, hanem a valós Biblián alapuló ,és a tények által igazolt igazság volt. Erre kölönösen az tette fel a koronát, hogy az édesapám 2007-ben bekövetkezett halála alkalmával újra volt alkalmunk és lehetőségünk tapasztalni az ő  "keresztényi együttérzésüket". Egyetlenegy személy se jött el hozzánk hogy legalább lelkileg és az együttérzésével támogason minket, senki se.........Mikor a nővérem elment a gyülekezetbe feketében, egyből kapta a fejmosást miért megy feketébe ? stb. Lelki segítséget egyáltalán nem kapott,  sőt elment tőle a vén is amikor közeledett feléje  hmmm mégis mi ez? Már tudjuk és tudom báránybőrbe bújt lelki terroristák,  akiknek nincs más örömük az életben,  minthogy máson éljék ki önző hatalmi törekvéseiket és vágyaikat......Rájöttem nekem ez nem kell, a sok szellemi ellentmondás és bujtatott hamis igazságok leleplezték előttem a valódi kilétüket. Nővérem elkölönült, én 2006 végétől már nem jártam, egy öreg kisegitőszolgától eltekintve, soha egy vén se kérdezte vagy kérdezi meg, hogy mi van velem, de még az érdeklödés alapvető látszatát se  keltik bennem mint afféle "lelki pásztorok". Sokat segített még Johnny Joker blogja, ami végképp meggyözőtt arról, hogy a hit és az  igazság nem ott van, ahol azt néhányan elképzelik. Bárcsak minél többen rájönnének erre.......

Azóta én megtapasztaltam  a valódi Isteni kegyelmet és a biblia igaz mélységeit.Jelenleg egy jó gyülekezetet keresek ahol mindezeket megkapom, talán rá is találtam........Remélem ti is ......(y)

                                                                                                                                                                    János