Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben....Arany János

2015. április 28. 18:27 - Csakegyember

Romák Jehova Tanui gyülekezeteiben

 

 

Előre is leszögezném, személyes negatív tapasztalataimnak köszönhetően, sajnos „kicsit“ elfogult vagyok a romákkal kapcsolatban. S ilyen hangnemben is  fogom folytatni ezt az értekezést.

Megfigyelhető, hogy az utóbbi időben egyre több roma lesz Jehova tanuja, vagy érdeklődik, látogatva a gyülekezeti összejöveteleket. Sőt vannak már csak romák által alkotott gyülekezetek Jehova tanui szervezetén bévül .

Önmagában  ezzel nem lenne semmi problémám, de ezen jelenség következményeit szóvá kell tennem !

Biztos, hogy a Biblia nevelő hatására, alapelvei alkalmazására,  kimondottan szükség van ! S ez a szükség nem elvetendő a romákkal kapcsolatban sem, sőt ugyanúgy vagy  még inkább kívánatosabb mint egyébként. Ezért hasznos ha a romák ily módon is érvényesülhetnek, és engedik, hogy a Biblia hatással legyen az életükre. Úgymond ez is hozzájáruljon a szocializálódásukhoz. Érezzék valahová tartoznak,hogy megbecsülik őket, s nem a bőrszínük, fajuk alapján itélik meg őket. Elfogadott tagjai lehetnek egy többségi közösségnek mint kissebbséget alkotók, hol testvéreknek nevezik őket.

De sajnos a legtöbb roma már a kezdetekben hibát kövte el, amiért természetesen az elitista vallás is felelős, vagyis a tanúk. Ugyanis már ahogy elkezdenek rendszeresen járni a gyülekezetbe, öltöny, nyakkendő, a nők ennek megfelelően, ők úgy érzik hogy így egy elit közösségbe tartoznak, s természetesen így is kezdenek el viselkedni. Először azokkal a  -családtagokkal, ismerősökkel, kik maradtak a régi közösségben.Szó szerint fennhordott orral járnak kelnek a régi közösségükben, családjukban, kimutatva ők többek tölük ...!

Sajnos, mint köztudott a romákról /tisztelet a kivételnek, mert van azért kivétel/, nem szeretnek dolgozni, s a szociális rendszeren élősködnek! S mi az amit a tanúk oly nagy mértékben hangsúlyoznak: nem kell túlzásba vinni az iskolázottságot, nem kell annyit dolgozni, sőt az a legjobb ha valaki egyáltalán nem dolgozik, mivel akkor tejles időben tud szolgálni ! S legyünk őszinték  a romáknak nem kell más – nem kell dolgozni, elég ha végzed az úttörőszolgálatot – a segélyt kapod, ha baj van a/ többséget alkotók / tesvérek segítenek.Sőt ha különleges úttörő az egyén,  semmire sincs gondja – valóban egy elit személlyé vált, kit a /többséget alkotó/ testvérek kiszolgálnak/eltartanak/ mivel ő teljes időben végzi a szolgálatot ! Hát mi más kell egy romának  ?! ....De ez még nem minden !

Ugyanis amikor már meggyőződött elit hovatartozásáról, elkezdi rabszolgatársait „nevelni“. Igen elhivatottnak érzi magát, hogy ő mondja meg a „ frankót“ vagy a „tutit“, elsősorban a többi romának. Ám egy idő után keresi a lehetőséget, hogy már  a többségi közösségbe tartozóknak is ossza a lapokat, annak ellenére, hogy alig tudta elvégezni  a nyolc vagy hány elemit, annak ellenére, hogy ha ez a közösség nem fogadja be,a....................... De ő már elit személy, ki Isten álltali elhivatottságának tartja szerepét és viselkedését. Azt hogy uralkodjon a többieken! Igen, egy ilyen elkorcsosodott jellem jön létre ha a roma mentalitás és a tanuk elitizmusa  egymásra talál s figyelmen kívül marad a lényeg, hogy a tesvéreket szolgálni kell nem kihasználni. Sajnálom  kemény szavak ezek, de én ezt tapasztaltam Jehova tanui gyülekezetében. Van kivétel...de az csak kivétel.

S természetesen az ilyen „munkanélküli“ úttörők vannak példának állítva a gyülekezetekben, a kongresszusokon stb. Láttál már olyan roma úttörőt ki dolgozott ??

A többségi társadalomhoz tartozókat  igen ! S becsülöm is ezért őket. Nyolc órát lehúzott a munkahelyen s utána végezte az úttörő szolgálatot. De romát ??  Na neeeeeee !

S még van egy árnyoldala a romák expanziójának a gyülekezetekben !

Ahol kezdenek meggyökerezni, várható, hogy egyre több roma lép majd felszínre, lessz a gyülekezet tagja. Ez nem lenne baj, de sajnos ez a többségi közösség kárára történik. Miért ? Ugyanis ők a többségi közösséget- hát hogy is fogalmazzak, egy olyan közösségnek tartják, amit ki kell, s ki is lehet használni. S ki is használják! Sőt megpróbálnak föléjük kerekedni, irányítani, uralkodni felettük. Legyünk őszinték ez   benne van a mentalitásukban.

Így a kezdetben többségi közösség kezd kissebbséggé zsugorodni, míg végül teljesen a háttérbe szorul.

S most tegyük fel a kérdést: képesek Jehova tanui megváltoztatni a romák viselkedését, gondolkodását, életvitelét ?..................

Úgy ahogy az kívánatos lenne  hosszútávon,  a krisztusi példát figyelembe véve nem !

Ismétlem magam,vannak kivételek, de azok csak kivételek !

S a fő ok a mentalitásuk majd a  hibás nevelés a tanuk részéről, ami támogatja a rossz hajlamok kialakulását, vagy nem képes azokat helyes irányba terelni.

Hogy öszeálljon a kép, szükségesnek tartom megemlíteni a romákkal kapcsolatos pozitív diszkriminációt ís! Igen ugyanis köszönhetően a  többségi közösségnek, a romákat pozitív diszkriminációban  részesítik. Ez annyit jelene,t elnézőbbek velük szemben - mondván, " hát ők ilyenek"...... A teokratikus ranglétrán szintén gyorsabban jutnak előre. Az egyik álláspont hogy segíteni kell őket, a másik pedig, hogy félnek az ezért felelős egyének / testvérek-felvigyázók/, nehogy az miatt, hogy egy romát visszatartanak/esetleg csak a megérzéseikre hagyatkozva, ami talán nem is csalatkozik / valaki őket esetleg fajgyűlölőnek vagy csak egyszerűen elfogultnak tartsa. Főleg ha van egy két a  romákat túlzottan  támogató személy a felvigyázók között, vagy ha  az a körzetszolga ! Mert akkor az ilyen személy a következőkben így is lesz elkönyvelve, s akkor lőttek a további teokratikus előmenetelnek !  S ezt a legtöbben nem szeretnék !

Ha bárkit is ezzel a cikkel  megsértettem elnézést kérek, ugyanis nem az volt a célom .

Mindazt amit írtam, a saját megfigyeléseimre és tapasztalataimra alapoztam, s higgyétek el van belőle elegendő.

De van még egy  észrevételem a témával kapcsolatban  amivel nem tudok mit kezdeni.

Megfigyeltem ugyanis, miként már említést is tettem róla, hogy a romák igyekeznek még több romát a gyülekezet felé irányítani, vagyis bizonyos fajta „szolidaritást“ figyeltem meg mikor más romák jönnek a gyülekezetbe, vagy már a gyülekezet tagjai. A romák támogatják egymást, olyan kis szigetet kezdenek alkotni a többségi gyülekezetben. Ugyanakkor ha az egyiket vagy a másikat kiközösítik, akkor a többiek lenézik, megvetik, kinyilvánítva hogy ők különbek nála! Ezt a kontrasztot a roma mentalitás és a tanúk elitista beálítottsága keveredésének tartom.

 

 

 

50 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/api/trackback/id/tr597406750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.08.31. 07:05:10

Ezt a posztodat csak most olvastam.
Nekem nincsenek ilyen tapasztalataim.
Sőt, akiket ismerek pont hogy alázatosabbak a fehér bőrű testvéreknél.

Kisebbségi érzésekkel küszködnek, és házankénti taúskodásra is nagyon nehezen mennek, nemhogy úttörőznének. Pontosan azért, mert nehéz nekik romaként becsöngetni vagy bekiabálni idegen házakba, mert az emberek mindjárt tolvajnak nézik, aki felméri a terepet.

A roma társai, rokonai megvetésének is ki van téve, hisz ők nagyon szűzmáriásak.
Hasonló kirekesztésben lehet része, mint a Tanúknál. Volt pl. olyan társam, aki nem jött be velem a romák lakta területemre prédikálni, mert félt tőlük.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.08.31. 08:13:37

Sajnos nekem igen...s egy másik blogon is egy kicsit ebbe az irányba vette a beszélgetés az irányát,...s mások is osztották nézetemet...
Nem vagyok szakértő e témában,.....ismertem én is nagyon helyes roma tetvéreket....volt olyan is, kit igazán kedveltem...De itt főleg olyan dolgokra utaltam, melyek idővel fejlődnek ki, vagy jönnek, mint pl. a kiváltságok, s az akkor bekövetkező " mutáció "- vagy nem is kell mutálódni, mivel a hajlam ott van, s a mentalitás is ! ...Igaz valószinű az sem mindegy, hol él az ember.....
Tudok pl. csak Roma gyülekezetekről, kettőről is....igazt megvallva nem tudom, hogy működhet......
Egyszer egy felvigyázó, egy roma testvérről azt mondta nekem, nemtudja de a srác ereiben biztosan csordogál még más vér is, mivel még sohasem verte át....... ez egy másik dolog , amiről említést sem tettem..........
Egy másik felvigyázó, egy másik gyülekezetből félrehívott, s máig sem értem miért, de felvetette számomra a témát,hogy mi a véleményem a romákról.....s amin még inkább meglepődtem, ezt mondta nekem, " kutyából nem lesz szalonna "......
Az utóbbi időben / még Tanú voltam/, megvádolták a családtagjaimat, hazudtak, rágalmaztak, csak azért mert a családom szemet szúrt nekik......A "romaimádó" felvigyázó meg nem tett semmit....csak legyintett....

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.08.31. 08:29:57

Marci kérdez: Tudom, hogy akkor jó az érvelés, ha konkrét példákkal támasztja alá azt az ember, s valószinű eljön majd ennek az ideje is , hogy ezt megtegyem. De egyenlőre, még nem szeretném körbehatárolni magam. De ha eljön az ideje, akkor nagyon konkrét dolgok lesznek, nemcsak-e témában.....
A lényeg: Jehova Tanui bort isznak s vizet prédikálnak.......

2015.08.31. 12:24:07

@Csakegyember:
Megkerestem, és elolvastam az említett posztot, meg a máig 32 hozzászólást is.
Fogok pár naon bellül hosszabban reagálni, mert most sajnos nincs időm.

2015.09.01. 13:31:55

@Csakegyember:
Na itt vagyok. Bocsi az előző hsz-ben az elpötyögésekért, gyalogolás közben sietve telefonról írtam.

Először is, le szeretném szögezni, hogy nem észt osztani jöttem, csupán tapasztalatokat és gondolatokat megosztani egymással, úgyhogy egyáltalán nem veszek zokon senkitől semmit, ha megírja. Ha gondolod, nyugodtan moderálj ki, nem kell megindokolni sem.
Nem vitatom a saját megéléseidet, és a másik blogon posztot író tapasztalását sem. Ott ritkán szoktam kommentelni, de ha már szóba hoztad, teszek egy rövid kitérőt:

Nos, mint említettem elolvastam az említett blogbejegyzést, valamint a hozzászólásokat is. Nem tudom, hogy voltál-e már Csepelen de ami a női WC-nél megy, az valóban katasztrófa. Ezért mi nem is indítottuk a buszt hazafelé sosem fél óránál hamarabb, de többször megegyeztünk az egy órában is. Itt hozzá is kell tenni, hogy amikor én felügyeltem a buszt, odaúton közösen beszéltük meg az időpontot. Persze ebben sem volt 100%-os az egyetértés, meg így is voltak későn érkezők, de nagyobb súrlódások nélkül meg lett minden oldva. Ez szerintem nem származás kérdése, hanem rátermettségé, és rugalmasságé.

A posztot író valóban megemlítette, hogy mind a testvérnők, mind a buszt felügyelő testvér roma volt. A hozzászólásokból kiderül az, hogy többen mást és mást látnak bele ebbe a történetbe, de voltál az első, aki a testvér roma származását emelte ki problémaként. Az utánad lévő rögtön hozzátette, hogy "én nem kapcsolnám ezt össze roma származásával". A következő kiemelte, hogy: "Szerintem az írás nem a romákról szól, mert nem roma, hanem egy tanú vén a szereplője, aki másodsorban roma. Ilyen, és ehhez hasonló történetet nem roma tanúkkal én is tudok, és szerintem még mások is. a lényeg: ez nem a romákról szól...", amit el is ismertél megjegyezve, hogy "tudom mit tesz a Romákkal a tisztség". Volt egy helyeslő is, aki 'vajdákat' lát a roma vénekben. Tovább nem is mennék.

Félreértés ne essék, ismét elismerem a saját tapasztalataitokat, de ez véleményem szerint durva általánosítás, amivel egy egész népcsoportot ítéltek el, és kategorizáltok be. Ezután itt mellékesen megjegyezve erőtlenül hangzik tőled az, hogy "ismertem én is nagyon helyes roma testvéreket....volt olyan is, kit igazán kedveltem".
Mondom ezt úgy, hogy olyan helyen nőttem fel, ahol a lakosság nagy százaléka roma származású, és én nem vagyok az. Láttam már ezt azt mind fehértől, mind barna bőrűtől, ezért én ilyen kijelentéseket keresztényként nem mernék megengedni magamnak. Persze nekem egyéb dolgaim vannak amiket más nem tenne, de azoknak nem is adok hangot. :-)

A saját posztodhoz:
Úgy kezded, hogy >>előre is leszögezném, személyes negatív tapasztalataimnak köszönhetően, sajnos „kicsit“ elfogult vagyok a romákkal kapcsolatban<<. Ezt én is sajnálom, és ez le is jött az írásodból. Komolyan mondom, hogy én a saját huszonéves tagviszonyú tapasztalataimból kiindulva egyetlen mondatoddal sem tudok teljes mértékben azonosulni. De ez nem baj, csak megjegyzem.
Sajnálattal látom viszont azt, hogy egyes ex tanúkból mi lesz kilépésük, vagy kizárásuk után. Sajnos az elitizmus többeknél megmarad, és látok tőlük gyűlölködő megnyilvánulásokat, írásokat.

Konkrét példák:
Egy pár éve még elnöklő felvigyázó a facebookon sorozatosan megnyilvánul menekült ügyben. Küldené őket gázkamrába, várná őket a határon gépfegyverrel, stb.
Egy másik személy gárdista vezető lett, és nyilatkozik szélsőséges nézeteiről mindenféle formában.
Úgy gondolom, hogy csinálják, de akkor ne legyenek büszkék a kereszténységükre, és ne akarjanak "kimenteni" tanúkat bentről.
Ezzel nem téged azonosítalak, csupán megjegyeztem.

Amivel viszont egyetértek ez: "Jehova Tanúi bort isznak és vizet prédikálnak". Bár ezt is csak részben tudom elfogadni, mert a többségük komolyan gondolja, és teszi a magáét. Helyesen így hangozna a mondat: a szervezet bort iszik és vizet prédikál, emiatt a tagoknak bor már alig jut. Persze vannak egyes tagok akik így tesznek, de a többségre nem ez a jellemző fajtól, nemtől függetlenül.

Ezek után nagyon várom a beígért új posztodat a témában olyan konkrétumokkal alátámasztva, amik nem történhettek volna meg veled fehér bőrű felvigyázókkal. :-)

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.09.01. 15:50:27

@Marci kérdez: Még véletlenül sem moderállak ki ! Csak a véleményedet írtad meg, miként én is ! /habár én egy kicsit másként csináltam volna/. Te a sajátodat, Én az enyémet....Bármi amit "papírra vetek" azért vállalom a felelősséget,,,még a büntetőjogit is......
Mindaz amit leírtam ahhoz határozottan tartom magam ! Saját tapasztalataimra s megfigyeléseimre alapozom !
Nem egy ország, s nem egy gyülekezet tapasztalatai ezek.........!
Az említett másik poszttal kapcsolatban a véleményemet megírtam.......
Sokáig példás tanuként viszonyultam a romákhoz, s nem is bántottak se engem se családomat .
S hogy miért nem, beidézek egy részt egy másik posztomból : Hosszú éveken át nemvolt ezzel semmi problémám sem, mivel "védett " egyed voltam. / Ebből kifolyólag nem tudtak-nem mertek bántalmazni./ De amikor megszűnt ez a védettségem - hát kinyílt a szemem ! Addig azt hittem, mindenki úgy éli az igazságot mint én, mindenki úgy gondolkodik, igyekszik alkalmazni a bibliai alapelveket. De ez piszok nagy tévedés volt . Igen addig rózsaszínben láttam mindent - mondhatni azt is, hogy szemellenző volt rajtam , melyet a lovakra raknak, hogy ne legyen ami eltereli a figyelmüket, a zavaró tényezőket a minimumra csökkentsék ! Igen míg tartott a " védettségem" ilyen állapotban voltam !
De utána az kegyetlen volt. Mint a hiénák úgy vetették rám magukat ! Igen hiénák, kik megérzik hogy a vad mikor sebezhető, mikor távolodik el a csordától, vagy beteg ! Vének és hírnökök egyaránt ez tették ! Megfosztottak alapvető Bibliai és emberi jogaimtól szó szerint ! Felmosták velem a padlót !

S ebben a romák kiemelkedő helyet foglaltak el !

Ettől az időtől fogva elkezdtem látni a dolgoknak olyannak mint amilyenek, a romákkal kapcsolatban is !

Nemtudom miért említetted meg a gázkamrás meg miegymás volt véneket - ez kicsit sértő - ugyanis én nemküldtem sehová sem a romákat. Csak a véleményemet írtam meg , amihez tartom magam !
S most majd az fog következni, hogy miért nem vagyok Tanú, csaltam, loptam, félreszexeltem vagy gyermeket rontottam meg miegymás.....??? Miért kell mindjárt személyeskedni..............
A volt felvigyázókról is írtam egy posztot,érdemes elolvasni .....................................
Ez csak vélemény, mint a Tiéd !
Én nem cáfolom a Te tapasztalataidat, légyszives Te se cáfold az enyémet !
Neked iyen tapasztalataid vannak, nekem megint másak .
S ezt anélkül kell a másik tudtára adni, hogy szavahihetőségét kétségbe vonjuk !
Te jó helyen voltál én rossz helyen !
S hogy valami is erőtlennek hangzik, ennyire ismersz engem....................????
Sohasem bántottam egy romát sem, inkább segítettem rajtuk anyagilag is, /lehet többet mint Te/ sokszor.....!
Még az utóbbi időben is./ majd akkor erről is írjak ?/.
Most sem bántom őket, csak megírtam a véleményem !
Ez az atélteken már sajnos úgysem változtat !
S a véleményem nem egyedi, de mégha az is lenne, tartom magam hozzá !

Azok a tapasztalatok egyenlőre nem lesznek, mert mint írtam, ahhoz nagyon körbehatárolnám magam, annyira specifikusak...azt hiszem ez is valamit elárul......

S ugyanakkor már nem tartozom számadással egy emberfiának sem.......

2015.09.01. 16:31:41

@Csakegyember:
Húha, ez egy kicsit haragos válasznak tűnik, de mivel nem látjuk egymást, nem merem állítani, hogy az is. Hiányzik a közvetlen kontaktus.
Hogy miért említettem meg a gázkamrát? Hiszen leírtam. Őszintén sajnálom, ha személyeskedésnek vetted, mert kihangsúlyoztam, hogy másokról írtam.
Aztán idézd be légyszíves, hogy hol személyeskedtem, és melyik mondatommal vontam kétségbe a szavahihetőségedet.
Persze, ha akarod, hisz valóban nem tartozol számadással nekem. :-)

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.09.01. 16:48:56

@Marci kérdez: :) - nemláttál még haragosnak ......
Azt hiszem ha elolvasod amit írtál rá kell, hogy jöjj....s ha meg nem, mindegy.......a
múgy válaszomban valamit meg is említettem......

Meg kellene tanulnunk levetkőzni a Jehova Tanuinál felöltött " mindentudó gyalogkakukk szindrómát " - mindentlátó, mindenttudó mindenkit jellemezni képes gyalogkakukk szindrómát !!!
S még nagyon sok egyéb dolgot is! / Többes számba írtam,..csak hogy nyilvánvaló legyen /!

2015.09.01. 16:53:56

@Csakegyember:
Oké, vettem az adást. Nem rontom itt a levegőt tovább.
Egyúttal elnézést is kérek.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.09.01. 17:01:11

@Marci kérdez: De most írok neked a témával kapcsolatban.
Egy Roma testvérről kit kedveltem, s Te ezt látnoki képességeddel kétségbevontad !
A srácot halálos betegséggel hazaküldték a családjához meghalni......
Nemtudott az ágyból sem felkelni....nagyon kevesen jártak hozzá...a haláláig egy vén sem látogatta meg !!!!!!!!!!A családot nem részesítették semilyen segélyben vagy segítségben !
Teljesen magukra hagyták őket mint jehova Tanuit !!
Szegény feleségére hárult minden ! Hát én jártam őt támogatni lelkileg......volt mikor imádkoztam velem,,,igen imádkoztam vele, mert tudtam szüksége van rá, s ő felült együtt imádkoztunk...../ most könnyezek egy Roma miatt /.A feleségét támogattam anyagilag, nem úgy hogy majd megadja, tudtam soha nem fogja tudni megadni, volt hogy bevásároltam nekik, megkérdeztem mit szeret a férje, volt hogy ételvásárlásra való utalványt adtam nekik....s jártam hozzá igaz nem minden nap !!!!! Volt, hogy hivatalos iratokat írtam a nejénak számítógépen - én a megvetett ! S a vének a haláláig nem látogatták meg ! Most döntsd el ki volt keresztényibb, a gyülekezeti felvigyázók kik a
szeretetről ordítoznak a szószékről, vagy én ki megírtam a véleményem a Romákról !!

Most dobáld a köveidet........

2015.09.01. 17:42:16

@Csakegyember:
Nem dobálok. Eddig sem dobáltam, csak sajnos így sült el.
Nem vontam kétségbe látnokként, hogy szerettél romát, és azt sem, hogy tettél értük.
Azzal, hogy azt írtam: erőtlenül hangzik, nem cáfoltam ezt.
Csupán azt jegyeztem meg ezzel, hogy mivel máshol a kommenteidben is, és egy saját posztban is a roma származású testvérek általános lejáratását láttam, furcsa volt ez az állítás.
De tényleg nem akarok további vitát szítani. Másképp látjuk a dolgot, de ez nem probléma nekem.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.09.01. 17:59:00

@Marci kérdez: Csakhogy a máskénti látást is meglehet másként vitatni.............
Bejösz egy házba, azt sem tudod kihez, mihez.......
Az első a házigazdát tiszteletben kell tartani, ha már beléptél, lehet véleményed, sőt homlokegyenest ellenkező is, de .....
Sosem tudod mit mért csinál a gazda.
Elöször akkor kérdezek .....Nem mindjárt lerohanom a gazdát..mert nálunk azt máshogy csinláják....
Amúgy meg válaszolj a felvetéseimre pl. az utolsóra........Ki a keresztényibb " azok a felvigyázók kik egyszer sem látogatták meg a haldoklót, vagy én, kií megírtam a véleményem a Romákról ?
Csak azt nem mond, hogy kitaláltam a történetet !
Vagy írjak még tapasztalatokat ?

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.09.01. 18:08:54

@Marci kérdez: Pl. sefatias oldalán megírtam a véleményem a menekültekkel kapcsolatban is - ha már az elején felvetetted !
Nem mondtam hogy nem segítenék rajtuk ha éheznének vagy ha lehetőségem nyílna rá, sőt Sefatiast is megdicsértem - de azt is megírtam, hogy mindez a 2.-dik világháború óta a legnagyobb boztonsági kockázatot rejti magában Európa számra........az okokat már nem elemzem.....s a színtér Európa lesz sajnos......
A multikultirális rendszer csődöt mondott Franciaországban - Párizs és Marseille pl. hozták fel........

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.09.01. 18:16:51

@Marci kérdez: Amúgy meg nem szükséges elnézést kérned...a sértődés részemről nem itt kezdődik, remélem én sem sértettelek meg,....., csak nagyon sok "Tanús" dolog vetődött fel a vitában az irányomba / lehet nem is tudsz róla/,de ezek engem nagyon irritálnak....
Ha esetleg én sértettelek volna meg, elnézést kérek.........

2015.09.01. 18:18:06

@Csakegyember:
A bevezető szavaimat a tisztelet megadására törekedve írtam, és végig torekedtem erre.
Nem akartam túl hosszú lenni, ezért a lényeg megírására törekedtem.

Annak eldöntése, hogy ki keresztényibb, nem az én feladatom. Akár megharagszol, akár nem, nem is teszem meg.

Nem tudom, miért gondolod azt, hogy én kétségbe vonom a szavaidat. Nekem egyáltalán nem kell bizonygatni, hogy tettél jó dolgokat.

Egyszerűen nem értünk egyet a roma kérdésben. Ennyi, és nem több.

2015.09.01. 18:33:47

@Csakegyember:
Ugyan, dehogy sértődtem meg. Biztos vagyok abban, hogy ha ez a beszélgetés személyesen zajlik, egész másképp alakul. Többször említettem más helyeken is, hogy a leírt szavak másképp hatnak, mintha látnánk egymást.
Nekem az jött le, hogy a téma érzékenyen érint téged. Ezek szerint a fogalmazásom nem volt jó. Szóval sajnálom, hogy okoztam kellemetlen perceket. Nem ez volt a szándékom.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.09.01. 18:36:55

@Marci kérdez: Sajnos kitérő válaszokat adsz......
Én még véletlenül sem támadtam a Te nézetedet s tapasztalataidat sem vontam kétségbe stb....., míg azt Te kétségbevontad -megkérdőjelezted, itt már nem a Romákról van szó.....
Hiába írod azt...... az írottak tanuskodnak..........más a jellemnünk s a kultúránk is ... ennyi, nincs probléma !

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.09.01. 18:41:49

@Marci kérdez: Én is hajthatatlan vagyok Te is...egyik 19 másik egy híján húsz ha nem haragszol....
Ez már csak tényleg vita a részemről is, s nem érvek, elnézést kérek....kellemes estét ...remélem a következő "beszélgetés" gyümölcsözőbb lesz.
Csakegyember

2015.09.01. 18:42:45

@Csakegyember:
Oké, akkor ezt megbeszéltük.
Azért kíváncsi lennék egy kívülálló olvasó véleményére, és ezt sem kötekedésnek szánom. Bírom a kritikát. :-)

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.09.01. 18:47:54

@Marci kérdez: Igazad van " hogy a téma" nagyon érzékenyen érint...s ennek okai vannak !!!....
Az oldalam nem nagyon látogatott - hogy lehetne számítani " kivülállók" véleményére....
Habár ki tudja ???
Ha valaki esteleg a témához jelentkezik szólok !
Kellemes estét :)

2015.09.01. 18:50:39

@Csakegyember:
Köszönöm, és neked is szebb estét! :-)

a századik juh 2015.09.28. 12:37:34

csakegyember túlreagálta.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.09.28. 13:27:19

@a századik juh: Szia, üdv a blogon....mindnyájunknak vannnak témái, melyeket túlreagálunk...csak az illető tudja miért....

rovargyilkos 2015.09.28. 21:39:21

Én egy roma vagyok,de amikor elkezdtem járni gyülekezetbe elöször a nagy anyámmal,majd később a nővéremmel aki már azelőtt volt tanú,hát enyhén szólva is le voltam sza.......va senki nem foglakozott velem csak néhányan köszöntek és ennyi az alatt a 6-7 év év alatt míg jártam.Ezért is fáradtam bele ebbe a nagy közönybe ami a sok érdektelenség váltott ki belülem,ami persze nem az "elitista" igényem miatti kielégitetlenségemből táplálkozott ahogy te is gondolod ,de igen vannak "kivételek."Én nem tapasztaltam azt a könyő előre jutási lehetőségek tömbtelegét amiről beszélsz a romák kapcsán én nem hogy nem tapasztaltam ilyesmit hanem egyenesen akadályozó tényező romának lenni függetlenül a képességeitől.Egy példa az egyik unokahugomat egy többségi vette el ,az illető már 24 éve jehova tanúja nem mégcsak a kisegítő szolgai létrára se jutott fel,de nem úgy a kb ennyi idős nálam jóval fiatalabb olvasni is alig tudó többségi srác ,akiből kisegítő szolga lett.Én egyáltalán nem előnyként tapasztaltam azt hogy roma vagyok a gyülekezetben hanem egyenesen hátrányként éltem meg az alkalmakat ,bár a vissza jelzések alapján jó tanuló beszédeket adtam ,de ennek ellenére sem fogadta el azt az egyik vén aki féltette az esetleges előre jutását a fiának,ugyanennek a vénnek a veje még normális előadást se tudd adni mégis tavaly kinevezték vénnek,én egyenesen ürölük annak hogy ott hagytam őket 10 évvel ezelőtt mert csak elnyomták az egyéniségemet és a lelkifejlődésemet.Az egyik nagynénim még ott van akinek a férje kb 2 éve meritkezett alá ez a ember enyhén szólva se volt valami konformista tagja a társdalomnak de most hirtelen voálá megtért.....Ő miatta 11 évig nem szólt hozzám a nagynéném mert kitalálta azt hogy inzultáltam amikor ő állitólag megakart védeni egy nálam 5 évvel fiatalabb személytől nevetséges ugyan ez a szóban forgó személy akart nem rég vissza csábitani erőszakkal időpontot beszélt meg velem aminek én nem örültem de nem akartam további okot adni a kb egy órával azelőtti nagynénémmel való kibékülésem,gátját szabni..........Amúgy roma és roma között hogy tudd orjási kölünbségek vannak mind kulturálisan mind pedig szociálisan.......Ennyit akartam megosztani.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.09.28. 22:07:30

@rovargyilkos: Hát most szégyellem magam, nem restellem bevallani..... a hangnemért ahogy megközelítettél, s a tartalommal is,/ sokkal több keresztény tulajdonságot nyilvánítottál ki, mint gondolnád....én jelenleg messze vagyok Tőled.../ ezzel lényegében mindent cáfolsz amit írtam....
Sajnos mint fogalmaztam, nem tartom a témában magam elfogulatlannak...köszönhetően tapasztalataimnak...amit, igaz konrétumok nélkül, de megfogalmaztam....
Ezt én is azzal tudom magyarázni, hogy romák és romák között nagyon nagy különbségek vannak, / a többes szám használata szükséges, mivel nem egy személyről szólt a cikkem/.
S aszakértő sem vagyok a témát illetően, de amit átéltem, láttam s tapasztaltam. a saját bőrömön, azt leírom, s nemcsak az adott témával kapcsolatban.
És abból sok van....
Most sajnos már nincs időm írni későre jár, de átolvasom még majd a kommentedet, ...De lenne egy ajánlatom, mi lenne ha megírnád a tapasztalatodat, hiszen írod, hogy az, hogy roma vagy, hátrányként érintett....mi lenne ha megírnád a tapasztalatodat s kiposztolnák a neveddel, /nickneveddel/ mint tőled származó cikket...hagy kapjon teret a másik oldal is....én bevállalnám...egy komoly posztot a Te szemszögeből... ?

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.09.28. 22:21:49

@rovargyilkos: Csak még egy fontos apróság: elnézésedet kérem, a célom sosem mások sértegetése.....

rovargyilkos 2015.09.28. 22:39:50

@Csakegyember: Értem,és tudomásul veszem.

rovargyilkos 2015.09.28. 22:49:50

@Csakegyember: Nagyon szívesen eleget tennék a kérésednek de be kell vallanom ,hogy nem tudom,hogy kell posztolni ,de szívesen elmesélném a történetemet .(y) Amúgy én sem kérdőjelezem meg azt hogy mondasz igazságot a romákkal kapcsolatban,de sajnos ennek vannak más aspektusai is........Szomorú,hogy akik igaz keresztényeknek vallják magukat a gyakorlatban tisztelet a kivételnek ,sajnos nem azok.De az embert soha nem választhatjuk el az egyéntől........

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.09.28. 23:13:57

@rovargyilkos: Egyszerűen átgondolod, leírod, elküldöd és én kiteszem...
Egyszerű , csak meg kell írnod..ha úgy van vágj bele, mert szerintem ez komoly munka ... E-mailben elküldöd a címre melyet adok, s kitesszük....
S lehet meg is könnyebülsz....velem is ezt csinálta Sefatias..és jót tett, sok mindent kiírtam magamból...s nyugodtan reagálhatsz olyan dolgokra is melyet a posztban helytelennek találsz..nem nyúlok hozzá az írásodhoz, a szavamat adom...

rovargyilkos 2015.09.29. 16:57:24

@Csakegyember: Rendben megfogom írni ide és te ki rakod........(y)

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.09.29. 18:39:31

@rovargyilkos: Nagyon jó, s próbáld megfogadni Jónás tanácsát : " Írhatnád több felvonásban is, A munka is megoszlik és a kíváncsiságunk is csillapodik..."
Az e-mail cím melyre majd küldheted: csakegyember@gmail.hu
Pl.Hetente egy részt tehetnél mindig közzé.....fokozatosan, időrendi, történésbeli sorrendben A-tól Z-ig...

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2016.01.31. 11:13:05

@Marci kérdez: Végigolvastam újból a beszélgetést, s megpróbáltam válaszolni az általad felvetettekre, hogy egy személyes találkozásnál is így alakult volna-e ez a beszélgetés...?
Hát most már mondhatom, hogy nem :)...
Talán ez az anonimitás veszélye, vagy éppen előnye ? Lehet attól függ minek az érdekét vesszük figyelembe, helyezzük előtérbe ?
Érdekes dolgok ezek...erről is lehetne írni....
De mindez kellett, ugyanúgy mint a folytatása - miattam....
Úgyhogy elnézést kérek a személyeskedésért.....csakegyember

2016.01.31. 13:00:56

@Csakegyember:
Ugyan tesvér. Megbeszéltük, én is bocsánatot kértem rovargyilkos is közbeszólt, spongyát rá. :-)
Amikor kiírtad, hogy akinek van kedve találkozni veled a fürdőben jelezze, rögtön rákaptam, mert mindenképp szerettem volna egy személyes találkát.
Én is visszaolvastam már többször. Nagyon tanulságos párbeszéd volt, mondhatni tankönyvi. :-)

a századik juh 2016.01.31. 13:22:58

A másik blog másik posztját valami birka írta ám! :-)

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2016.01.31. 13:30:13

@Marci kérdez: Te tetted meg elsőként a lépést, nekem meg szükséges volt most már így távolról úgy információk fényében átolvasnom az egészet, s mérlegelnem, így már meg tudtam tenni ezt a lépést, köszönöm. :)

a századik juh 2016.01.31. 13:36:07

@Csakegyember: ".s egy másik blogon is egy kicsit ebbe az irányba vette a beszélgetés az irányát"

a századik juh 2016.01.31. 14:12:20

Olvasóink küldték 96.

2015.08.26. 06:00 | Johnny Joker | 33 komment

a századik juh 2016.01.31. 14:15:26

@Csakegyember: Magamon kívűl nem szoktam lebirkázni senkit. :-)

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2016.01.31. 14:28:51

@a századik juh: Na magtaláltam, kommenteltem is ott, de azt hiszem nem tettem oda a cémzettet,vagyis Téged, akkor csak a kommentek között vagy az adott poszton olvashatod..

2016.01.31. 15:08:31

Én azt hiszem, hogy vágom. A beküldött poszt írója, aminek aláírása "szem és fültanú" egyenlő @a századik juh: testvérrel.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2016.01.31. 15:11:22

@Marci kérdez: Ezt már megértettem :) nehezen, de megértettem :)
De miért írta a többit , ez még nem jutott el hozzám ..

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2016.01.31. 15:26:02

@Marci kérdez: @a századik juh: Ha a Századik arra utal, hogy ott is bántottam valakit, nem gondolnám, , csak a véleményem fogalmaztam meg, mégha az író közölte is, nem az a lényeg..semmi személyeskedést sem látok az ott történtekben.....

a századik juh 2016.01.31. 15:39:03

@Csakegyember: Milyen többit? semmi többet nem írtam! Idéztem az írásodat, hogy melyik másik poszt.

Legközelebb igyekszek konkrétabb lenni VASÁRNAPONKÉNT. :-)
Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben....Arany János
süti beállítások módosítása